2018. november 24., szombat

Panettone Gluténmentesen és laktózmentesen

Ez a történet úgy indult,hogy az egyik blogger társam megosztotta velünk,hogy lehet az egyik hipermarketben kapni gluténmentes panettonet nos soha életemben nem ettem és úgy a lélek se igazán vitt rá,hogy elkészítsem hiszen nem nagyon kedvelem  a tömörebb aszalt gyümölcsös számomra már túl édes süteményeket de ez valahogyan megfogott. Napokig jártam a helyi áruházba hátha végre hoztak,de nem. Na félre is tettem magamban a gondolatot,hogy megkóstolom ekkor a tv-ben egy sütőműsorban éppen ezt a süteményt készítették itt totálisan végem volt. 
Mivel én sem panettone recepttel a kezemben születtem ezért Gábor receptjét vettem alapul amit itt ott kicsiszoltam,hogy gluténmentesen is frankó legyen. Ahogy majd láthatjátok arányokon, kelesztési időn és sütési időn is változtatni kellett mivel a gluténmentes lisztkeverékek sűrűbbek,nehezebbek mint a búzás verziója na és ugye a sikért is rostok helyettesítik amik teljesen máshogyan viselkednek.Végeredményképpen elmondhatom,hogy ezek az olaszok tudnak valamit nagyon finom sütemény.

Elő tészta:
12 g Instant élesztő
80 ml laktózmentes tej
70 g Naturbit alfamix
10 g kristálycukor

Tészta:
300 g laktózmentes vaj
370 g naturbit alfamix
4 db m méretű tojás
1 bő tk só
130 g kristálycukor
1 tk vanília aroma
100 g narancshéj kandírozott
150 g aranymazsola
20 g mazsola

Tetejére:
1 db tojás
szeletelt mandula

Elő tészta: Az instant élesztőt a langyos laktózmentes tejben elkeverjük majd 10 percig pihentetjük.Ezután rászórjuk a kristálycukrot és a naturbit alfamixet és lefóliázva a konyhapulton pihentetjük 1 órán keresztül. 

Miután lejárt az 1 óra folytatjuk a tésztával amihez az összetevőket a laktózmentes vaj kivételével tálba mérjük és az elő tésztával elkezdjük gyúrni.
Mikor kezd a tészta összeállni adjuk hozzá a mazsolákat és kandírozott narancshéjat. 
Legvégül a vajat is gyúrjuk bele ezzel egy lágy tésztát kapunk amit hagyjuk a keverőtálba és egy éjszakára helyezzük lefóliázva hűtőbe. 
Reggel gyúrjuk át mert egy masszív kemény tésztát veszünk ki az edényből. Miután ez megtörtént helyezzük a tésztagombócot 16-os panettone formába ami 13 cm magas.
A tésztát újra fedjük le fóliával majd hosszú ideig kelesszük értem itt kb 10 órán keresztül a konyhapulton. 
Sokáig valóban nem fogunk kimagasló változást tapasztalni majd egyszer csak észrevehetjük,hogy elkezd lazulni a tészta. A vaj olvadni kezd ezért érdemes a forma alá helyezni valamit . 
Mikor kellőképpen megkelt egy "bőrszerű" réteg fog képződni rajta ezt egy olló vagy kés segítségével metsszük  +-be a közepén. Kenjük le tojással szórjuk meg szeletelt mandulával és előmelegített sütőben 160 fokon süssük 70-75 percig.
Sütése a sütő teljesítményétől függ nekem kellett az a 75 perc mire tűpróbám jó lett. 
Ezt követően a tésztát a formába hagyjuk kihűlni majd könnyedén eltudjuk távolítani a formát amennyiben mégsem akkor vágjuk körbe a tészta szélét a formában.
A + irányú becsípés hatására gyönyörűen ki fog nyílni a panettonenk és varázslatosan néz ki az ünnepi asztalon akár egy szép szalaggal átkötve vagy csak úgy a karácsony színei között. 
Mikor felvágtam egy tökéletes foszlós gyümölcsös finomságot kaptam aminek az íze kárpótolja a hosszú elkészítési folyamatra szánt fáradozásomat.

Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem : https://hunorganic.com/mentes-webaruhaz/






Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem
Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

baconos-sajtos csónak

  30 dkg naturbit alfamix 2ek tejföl 1ek olaj 1tk só 1tk cukor 1cs instant élesztő 150 ml víz(+50 ml szükség esetén A lisztet keverőtálba te...