2018. november 24., szombat

Panettone Gluténmentesen és laktózmentesen

Ez a történet úgy indult,hogy az egyik blogger társam megosztotta velünk,hogy lehet az egyik hipermarketben kapni gluténmentes panettonet nos soha életemben nem ettem és úgy a lélek se igazán vitt rá,hogy elkészítsem hiszen nem nagyon kedvelem  a tömörebb aszalt gyümölcsös számomra már túl édes süteményeket de ez valahogyan megfogott. Napokig jártam a helyi áruházba hátha végre hoztak,de nem. Na félre is tettem magamban a gondolatot,hogy megkóstolom ekkor a tv-ben egy sütőműsorban éppen ezt a süteményt készítették itt totálisan végem volt. 
Mivel én sem panettone recepttel a kezemben születtem ezért Gábor receptjét vettem alapul amit itt ott kicsiszoltam,hogy gluténmentesen is frankó legyen. Ahogy majd láthatjátok arányokon, kelesztési időn és sütési időn is változtatni kellett mivel a gluténmentes lisztkeverékek sűrűbbek,nehezebbek mint a búzás verziója na és ugye a sikért is rostok helyettesítik amik teljesen máshogyan viselkednek.Végeredményképpen elmondhatom,hogy ezek az olaszok tudnak valamit nagyon finom sütemény.

Elő tészta:
12 g Instant élesztő
80 ml laktózmentes tej
70 g Naturbit alfamix
10 g kristálycukor

Tészta:
300 g laktózmentes vaj
370 g naturbit alfamix
4 db m méretű tojás
1 bő tk só
130 g kristálycukor
1 tk vanília aroma
100 g narancshéj kandírozott
150 g aranymazsola
20 g mazsola

Tetejére:
1 db tojás
szeletelt mandula

Elő tészta: Az instant élesztőt a langyos laktózmentes tejben elkeverjük majd 10 percig pihentetjük.Ezután rászórjuk a kristálycukrot és a naturbit alfamixet és lefóliázva a konyhapulton pihentetjük 1 órán keresztül. 

Miután lejárt az 1 óra folytatjuk a tésztával amihez az összetevőket a laktózmentes vaj kivételével tálba mérjük és az elő tésztával elkezdjük gyúrni.
Mikor kezd a tészta összeállni adjuk hozzá a mazsolákat és kandírozott narancshéjat. 
Legvégül a vajat is gyúrjuk bele ezzel egy lágy tésztát kapunk amit hagyjuk a keverőtálba és egy éjszakára helyezzük lefóliázva hűtőbe. 
Reggel gyúrjuk át mert egy masszív kemény tésztát veszünk ki az edényből. Miután ez megtörtént helyezzük a tésztagombócot 16-os panettone formába ami 13 cm magas.
A tésztát újra fedjük le fóliával majd hosszú ideig kelesszük értem itt kb 10 órán keresztül a konyhapulton. 
Sokáig valóban nem fogunk kimagasló változást tapasztalni majd egyszer csak észrevehetjük,hogy elkezd lazulni a tészta. A vaj olvadni kezd ezért érdemes a forma alá helyezni valamit . 
Mikor kellőképpen megkelt egy "bőrszerű" réteg fog képződni rajta ezt egy olló vagy kés segítségével metsszük  +-be a közepén. Kenjük le tojással szórjuk meg szeletelt mandulával és előmelegített sütőben 160 fokon süssük 70-75 percig.
Sütése a sütő teljesítményétől függ nekem kellett az a 75 perc mire tűpróbám jó lett. 
Ezt követően a tésztát a formába hagyjuk kihűlni majd könnyedén eltudjuk távolítani a formát amennyiben mégsem akkor vágjuk körbe a tészta szélét a formában.
A + irányú becsípés hatására gyönyörűen ki fog nyílni a panettonenk és varázslatosan néz ki az ünnepi asztalon akár egy szép szalaggal átkötve vagy csak úgy a karácsony színei között. 
Mikor felvágtam egy tökéletes foszlós gyümölcsös finomságot kaptam aminek az íze kárpótolja a hosszú elkészítési folyamatra szánt fáradozásomat.

Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem : https://hunorganic.com/mentes-webaruhaz/






Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem
Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

2018. november 20., kedd

Kóstoltatás a Varga reformban

Ma a Varga Reformház Biobolt nagykereskedésében jártam,ahol a Hunorganic Kft. kekszeket kóstoltattam valamint mindenmentes palacsintát sütöttem.
A dolgozók és az érdeklődők is kedvesek voltak és szuper hely. A kiskereskedelmi üzletüket Debrecenben a Pásti utcán találjátok.



Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

2018. november 17., szombat

II. Gluténmentes bál Berettyóújfaluban

2.Gluténmentes bál Berettyóújfalu 2018.11.17 szombat

rövid összefoglaló

Hétvégén bálban jártunk méghozzá Berettyóújfaluban megrendezett 2. Gluténmentes bálon.Idén a Kabos Endre Városi sportcsarnokban volt megrendezve kóstolhattunk sok finom ételt természetesen mentesen , mellé volt lehetőség inni gluténmentes sört is amit a Pécsi Sörgyár ajánlott fel. Készült húsleves,kovászolt töltött káposzta,pörkölt,cigánypecsenye,sült csirkecombok, baconbe tekert máj, töltött csirkemellrolád , rántott hús , sonkával-sajttal töltött panírozott hús, burgonyasaláta, kukoricasaláta, franciasaláta,csalamádé. 

Volt élőzene is a sztárvendég a helyben jól ismert Kmecz Anna személyében mellette élő mulatós zenére lehetett ropni a táncot. 
Tombola sem maradt el több mint 300 felajánlás volt. A Glulu's FreeFromot akik 2 szuper csomagot ajánlottak fel,az OrgranGluténmentestől 10 csomagot vittem, a Glutenix-Naturbit Hunorganic Kft.-t 30 tombolacsomaggal Barabas Rozsikát egy kézzel készült gyönyörű harisnyavirágkosárral míg magamat 20 ajándékcsomaggal képviselhettem.
Sajnos tavalyhoz képest idén a Hunorganic Kft területi képviselőjén kívül nem vettek részt gyártók a rendezvényen pedig Gergely Csermely is nagyon szeretett volna ott lenni de sajnos közbe jött egy váratlan esemény így neki videón keresztül közvetítettem az eseményeket. 
A LÉOE is képviselte magát Kitti Lukács és Pócsik Mónika személyében. A helyszín tavalyhoz képest nagy volt talán túl nagy is.Hajnali 3 után jöttünk el ekkor ért véget a rengeteg tombola kisorsolása.
Én is nyertem sok mindent köztük Carte door csokoládéöntetet amit azUnilever ajánlott fel,Schar gluténmentes csokoládés kekszet a Lidl Magyarország-tól, valamint nyertem még masszázs ajándék utalványt is de azt sajnos tovább kellett adnom mivel nem tudnám beváltani hiszen debreceni vagyok. Mindent egybevéve jó volt hiszen értünk Lisztérzékenyekért készült viszont mivel van már összehasonlítási lehetőség így azt mondom a tavalyi bál nekem jobban elnyerte a tetszésemet.
Köszönjük a szervezést és a lehetőséget Jutka Dézsi és csapatának.


Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

2018. november 8., csütörtök

Télapó váró keksz RIZSLISZTBŐL gluténmentes, élesztőmentes,( hozzáadott cukor nélkül is lehet ) , laktózmentes(tejmentes is lehet)

Egyszer kóstoltam egy gluténmentes kekszet ami kívül belül az igazi volt.Azóta ezt az ízt keresem és most végre sikerült egy olyat kihozni az alapanyagokból ami tökéletesen illusztrálja azt az ízvilágot. Mivel közeledik a mikulás így gondoltam nagyobb korongokat készítek ami tökéletes nassolni való lehet a télapónak egy pohár ( laktózmentes ) tejcsi mellé. Mivel én nem vagyok tejérzékeny ezért laktózmentes tejjel fogyasztottam . A legjobb az egészben,hogy rizslisztből készült tele van csokival és juuuj ha megfogadod a tanácsomat rögtön dupla adaggal kezdesz. 

Hozzávalók:

15 dkg laktózmentes vaj
10 dkg cukor vagy eritrit
2 db m méretű tojás
15 dkg Naturbit csokicsepp vagy Torras negro csokoládé esetleg Conscious étcsokoládé 85 %
6 g sütőpor
160 g rizsliszt

A laktózmentes vajat megolvasztjuk a tojással,cukorral(vagy cukorhelyettesítővel pl eritrit) összekeverjük majd a sütőport,rizslisztet,orgran gluténpótlót és a naturbit csokicseppet (vagy Torras negro csokit feldarabolva ) is belegyúrjuk. 
Ezután 9 db gombócot készítünk és szilikonos sütőpapírral bélelt gáztepsibe helyezzük egy sorba 3 db gombóc legyen amiket lapítsunk kicsit le. 
180 fokos előmelegített sütőben süssük 15-20 percig ( sütése sütő függő)

Tipp: 

A keksz laktózmentes de elkészíthető tejmentesen is.

A laktózmentes vajat kókuszzsírral helyettesíthetjük. 

A naturbit csokicsepp cukrot tartalmaz: cukor, kakaómassza, kakaóvaj, emulgeálószer napraforgólecitin aroma. Nyomokban SZÓJÁT és TEJszármazékot tartalmazhat.

A Torras negro csokoládé cukrot nem tartalmaz: édesítőszer:maltitol, kakaómassza, kakaóvaj, inulin, alacsony zsírtartalmú kakaópor, emulgeálószer:szójalecitin, természetes aroma (vanília).

Amennyiben teljesen tejmenteset,szójamenteset és cukormenteset szeretnénk készíteni : Conscious étcsokoládé Laktózmentes, tejmentes! Cukormentes, gluténmentes és szójamentes is a termék.













A recept termékmegjelenítést tartalmaz , ezt a receptet a Natago Sweet Kft. támogatta
(szponzorált tartalom)

Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

2018. november 7., szerda

Reszelt túrós gluténmentesen és laktózmentesen


Ez a sütemény nagyon finom és kezdő házi tündérek is eltudják készíteni minden bonyodalom nélkül :)

Tészta:

40 dkg naturbit alfamix
25 dkg laktózmentes margarin
15 dkg kristálycukor
1 kk. sütőpor
1 csipet só
1 cs vaníliás cukor
2 tojássárgája
3 ek. Naturbit holland kakaópor

A hozzávalókat egy tálba tesszük és kézzel omlós tésztát gyúrunk belőle.Kell idő neki mire összeáll de ne rakjunk hozzá semmi folyadékot mert egyébként puha lesz nagyon a tészta.
Az összegyúrt tésztát osszuk két részre formázzunk belőle rudakat tegyük bele egy nejlon zacskóba és rakjuk be a mélyhűtőbe. Nekem kb. 40 perc volt mire kellően összefagyott.
Fogjunk egy 30*22cm tepsit tegyünk bele egy méretre vágott szilikonos sütőpapírt és az egyik tésztarudat nagy lyukú reszelőn reszeljük le.
A másik tésztarudat hagyjuk a mélyhűtőben még.

Ezután jöhet a töltelék:
kis marék mazsola (elhagyható)
Pár csepp rumaroma
50 dkg laktózmentes túró
3 m méretű tojás
10 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

A mazsit áztassuk bele kb 2-3 percre kevés rumaromába. A tojást válasszuk ketté a fehérjéhez adjunk 10 dkg cukrot és verjük kemény habbá majd óvatosan keverjük össze a tojássárgájával.
Ezután reszeljük bele a citromhéjat adjuk hozzá a túrót rá az áztatott mazsolát és forgassuk össze. Simítsuk el az alsó réteg tésztán majd következhet a teteje.
Vegyük elő a másik rudat is és ezt reszeljük rá a tetejére. Tegyük előmelegített sütőbe 160 fokra és süssük egy órán keresztül.
Mikor kész ne vegyük egyből ki a tepsiből mivel az omlós tészta miatt mikor megsül még nagyon puha így széttörne.A tepsibe hagyjuk kihűlni ezután egy tálca segítségével fordítsuk ki a tepsiből vegyük le róla a sütőpapírt fordítsuk vissza a süteményt és szeletelhetjük is .
Jó étvágyat :) 










Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem

Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

2018. november 5., hétfő

Csokis-mascarpones torta glutén és laktózmentesen

A torta történetéről röviden,hogy egy 15 éves úriember születésnapjára kérték és a kérések között volt,hogy gluténmentes valamint durván csokis legyen mert az ünnepelt nagy csokifüggő mellette lisztérzékeny . Gondolkoztam a főzött krémeken de végül a mascarponeval megbolondított verzió mellett döntöttem. A zúzott mogyoró pedig nagyon feldobja a külsejét.A visszajelzések alapján az ünnepeltnek tetszett a torta és nagyon ízletesnek találták, köszönöm hogy én készíthettem a születésnapi tortát.

Hozzávalók:

4 db m méretű tojás
4 ek Naturbit alfamix
4 ek cukor
1 csipet só

A tojásokat kettéosztjuk és a fehérjéhez adunk 1 ek cukrot a többit pedig a sárgájához mérjük. A fehérjét kemény habbá míg a sárgáját a cukorral világos sűrű masszává keverjük. 
Ezután a fehérjéhez keverjük óvatosan a sárga masszát, majd a lisztkeveréket a sóval és 8 cm magas 18-as kapcsos tortaformába öntjük. 
Előmelegített sütőben 160 fokon 35 perc alatt tűpróbáig sütjük.
A formában hűtjük ki addig elkészítjük a krémet ami a következő:

200 ml tejszín
250 g mascarpone
2 ek holland kakaópor
100 g porcukor ( aki édesebben szereti tehet még bele) 
1 cs expressz zselatin fix

A tejszínhez adjuk a kakaót , a zselatint és felverjük, ezután hozzákeverjük a mascarponet,porcukrot majd felosszuk a krémet. 

Ezt követően kifordítjuk a formából és 3 egyenlő részre osztjuk. Megkenjük a lapokat 200-200 g krémmel és 2 órán keresztül a hűtőben pihentetjük .A maradék krémmel fogjuk díszíteni. 
Amikor kivettük a hűtőből a formából egyszerűen úgy tudjuk kivenni ha néhány másodpercig hajszárítóval megfújjuk a fém formát ezáltal lazul a krém egy kicsit. Ennek előnye,hogy a krémet szépen eltudjuk az oldalán oszlatni.
A torta oldalát körbe zúzott mogyoróval vontam be a tetejére krémből habrózsákat készítettem kevés mogyoróval zebra rolettivel díszítettem.





Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem
Készítette: Cseszákné Molnár Julianna








Csokibuborékos túrótorta gluténmentesen

Névnapra készült a torta amivel egy új technikát szerettem volna kipróbálni ez pedig nem más mint a buborékfóliával készített csokoládé bevonat . Nagyon mutatós feltűnő külsőt ad a süteménynek a töltelékkel és a tésztával együtt pedig elképesztően finom összeállítást kapunk.

Túrótorta:
Tészta: 
4 db m méretű tojás
4 ek Naturbit alfamix
4 ek cukor
1 csipet só
A tojásokat kettéosztjuk és a fehérjéhez adunk 1 ek cukrot a többit pedig a sárgájához mérjük. A fehérjét kemény habbá míg a sárgáját a cukorral világos sűrű masszává keverjük.
Ezután a fehérjéhez keverjük óvatosan a sárga masszát, majd a lisztkeveréket a sóval és 8 cm magas 18-as kapcsos tortaformába öntjük.
Előmelegített sütőben 160 fokon 35 perc alatt tűpróbáig sütjük és a formában kihűtjük.
Túrókrém:
25 dkg túró
250 ml tejszín
1 db citrom reszelt héja
2-3 ek porcukor
A tejszínből kemény habot verünk hozzáadjuk a túrót és a reszelt citromhéjat.Ízlés szerint cukrozzuk. 
A tésztát felszeljük 3 korongra és a kapcsos tortaformába a tortalap alját tesszük megkenjük krémmel és még egy réteget teszünk rá, összesen 3 tésztaréteg lesz és 2 túróréteg.
Következik a csokibuborék:
150 G Naturbit Csokicsepp + 50 g (tetejére) 
Megmérjük a tortát körbe és akkora buborékfóliát vágunk le ami körbe éri a tortát+1 cmert .A csokicseppeket mikróban másfél perc alatt felolvasztjuk. A fólia durvábbik részét lekenjük csokival úgy hogy a szélétől elhagyunk 1 cm-ert majd a torta köré illesztjük. 20 percre mélyhűtőbe helyezzük ezután könnyedén eltudjuk távolítani a fóliát róla.Lekenjük a tetejét is csokoládéval és hűtőszekrénybe helyezzük néhány órára ezt követően erdei gyümölcs lekvárral lekenjük a torta tetejének felét és gyümölcsöket halmozunk rá másik felét zúzott mogyoróval díszítjük. 
Jó étvágyat!


Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem

Készítette: Cseszákné Molnár Julianna

baconos-sajtos csónak

  30 dkg naturbit alfamix 2ek tejföl 1ek olaj 1tk só 1tk cukor 1cs instant élesztő 150 ml víz(+50 ml szükség esetén A lisztet keverőtálba te...