2018. november 5., hétfő

Csokis-mascarpones torta glutén és laktózmentesen

A torta történetéről röviden,hogy egy 15 éves úriember születésnapjára kérték és a kérések között volt,hogy gluténmentes valamint durván csokis legyen mert az ünnepelt nagy csokifüggő mellette lisztérzékeny . Gondolkoztam a főzött krémeken de végül a mascarponeval megbolondított verzió mellett döntöttem. A zúzott mogyoró pedig nagyon feldobja a külsejét.A visszajelzések alapján az ünnepeltnek tetszett a torta és nagyon ízletesnek találták, köszönöm hogy én készíthettem a születésnapi tortát.

Hozzávalók:

4 db m méretű tojás
4 ek Naturbit alfamix
4 ek cukor
1 csipet só

A tojásokat kettéosztjuk és a fehérjéhez adunk 1 ek cukrot a többit pedig a sárgájához mérjük. A fehérjét kemény habbá míg a sárgáját a cukorral világos sűrű masszává keverjük. 
Ezután a fehérjéhez keverjük óvatosan a sárga masszát, majd a lisztkeveréket a sóval és 8 cm magas 18-as kapcsos tortaformába öntjük. 
Előmelegített sütőben 160 fokon 35 perc alatt tűpróbáig sütjük.
A formában hűtjük ki addig elkészítjük a krémet ami a következő:

200 ml tejszín
250 g mascarpone
2 ek holland kakaópor
100 g porcukor ( aki édesebben szereti tehet még bele) 
1 cs expressz zselatin fix

A tejszínhez adjuk a kakaót , a zselatint és felverjük, ezután hozzákeverjük a mascarponet,porcukrot majd felosszuk a krémet. 

Ezt követően kifordítjuk a formából és 3 egyenlő részre osztjuk. Megkenjük a lapokat 200-200 g krémmel és 2 órán keresztül a hűtőben pihentetjük .A maradék krémmel fogjuk díszíteni. 
Amikor kivettük a hűtőből a formából egyszerűen úgy tudjuk kivenni ha néhány másodpercig hajszárítóval megfújjuk a fém formát ezáltal lazul a krém egy kicsit. Ennek előnye,hogy a krémet szépen eltudjuk az oldalán oszlatni.
A torta oldalát körbe zúzott mogyoróval vontam be a tetejére krémből habrózsákat készítettem kevés mogyoróval zebra rolettivel díszítettem.





Sütési alapanyagaimat a Hunorganic Kft. webáruházából rendelem
Készítette: Cseszákné Molnár Julianna








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

baconos-sajtos csónak

  30 dkg naturbit alfamix 2ek tejföl 1ek olaj 1tk só 1tk cukor 1cs instant élesztő 150 ml víz(+50 ml szükség esetén A lisztet keverőtálba te...